Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Erzsébet

2012.03.16

 Erzsébet bajor hercegnő – teljes német nevén Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach –Miksa József bajor herceg és Mária Ludovika Vilma bajor királyi hercegnő nyolc gyermeke közül harmadikként született, egy foggal a szájában, ami a bajor néphagyomány szerint rendkívüli szerencsét jelent. Szülei unokatestvérek voltak. Apja, Miksa József herceg a Wittelsbach-ház szerényebb, nem uralkodó, Pfalz-Birkenfeld-Gelnhausen oldalágából származott (címzése Herzog in Bayern).

Hét testvéréhez hasonlóan az udvartól távol, Münchenben és nyaranta a családja birtokában lévő Possenhofen kastélyban nőtt fel. 1853-ban elkísérte édesanyját és nővérét, Ilona (Heléna) hercegnőt Bad IschlbeZsófia főhercegnéhez(aki anyai nagynénje volt), hogy találkozzanak unokatestvérükkel, Ferenc József császárral, akit Heléna hercegnő férjéül szántak. Ferenc József azonban Heléna helyett Erzsébet hercegnőt választotta. Eljegyezték egymást és 1854április 24-én este hét órakor Bécsben összeházasodtak. A házasságot celebráló bécsi püspököt 70 pap segítette a szertartáson, beszédes természete miatt a püspököt „Plauschernek” (fecsegőnek) is nevezték.

A császári udvarban

A megismerkedés és az esküvő között eltelő egy évben Erzsébetnek rengeteget kellett tanulnia. Neveltetésében és képzésében hatalmas hiányosságok voltak, hiszen nem szánták trónra, a legkevésbé a Habsburg Birodaloméra. Az egyik legfontosabb Ausztria történelme volt, melyet Majláth János magyar gróf, történettudós tanított neki. Emellett tőle hallott először magyar szót, sőt magyar verseket is, bár a nyelvet ekkor még nem beszélte. Erzsébet évekkel később is elismeréssel beszélt tanáráról. Megtanulta ugyan a társasági illemet, azonban Európa egyik legkonzervatívabb udvarának merev etikett-előírásait nem tudta és nem is akarta elfogadni. Anyanyelvén, a németen kívül még angolul és franciául és csehül is beszélt, ám franciatudását sok kritika érte és soha nem sikerült igazán megszeretnie ezt a nyelvet. (Magyarul és újgörögül csak a későbbi években tanult meg.)

 

Az ifjú császárné bécsi tartózkodásának első napjától kezdve boldogtalannak érezte magát a merev és szigorú bécsi udvarban, melynek Erzsébet szemében anyósa, Zsófia főhercegnévolt a megtestesítője. Férjével keveset lehetett együtt, hisz lefoglalták a mindenkori államügyek.

Az alig 16 évesen asszonnyá lett Erzsébet igen korán teherbe esett. 1855május 5-én szülte meg első gyermekét, Zsófiát, majd 1856július 12-énGizellát. Anyósa, Zsófia a gyermekek szobáját anyjukétól távol, a saját lakosztálya mellett jelölte ki, amely a Hofburg másik szárnyában volt, így ha Erzsébet látni szerette volna gyermekeit, az egész épületen keresztül kellett mennie. Emellett sosem maradhatott egyedül leányaival, mindig jelen voltak a főhercegné udvarhölgyei; a nevelésükbe pedig egyáltalán nem szólhatott bele. A császár anyja túl fiatalnak tartotta a tizenéves Erzsébetet a gyermekek neveléséhez, ő pedig ezt egyrészt anyósa rosszindulata jeleként értelmezte, másrészt fokozta kisebbrendűségi érzését.

1857-ben, magyarországi útjuk alkalmából Erzsébet kierőszakolta, hogy a kislányokat is magukkal vihessék. A már Bécsben is gyengélkedő idősebb kislány, Zsófia Budán súlyosan megbetegedett, és néhány nappal később, május 29-én tífuszban meghalt. Ennek hatására Erzsébet a továbbiakban szinte „lemondott” gyermekeiről. 1858augusztus 21-én született meg a régóta várt trónörökös, Rudolf koronaherceg, de Erzsébet udvarban elfoglalt helyzetén már ez sem tudott segíteni.

Házassága kezdett tönkremenni, részben anyósa és az udvar befolyása, részben Erzsébet és Ferenc József eltérő életfelfogása és egyénisége miatt. A császárnén, aki gondjai elől már házassága első éveiben is magányba és betegeskedésbe menekült, 1858-ban rejtélyes betegség vett erőt. Ebben valószínűleg nagy jelentősége lehetett a kislánya halála miatt megromlott idegállapotának is. Orvosa levegő- és környezetváltozást tanácsolt neki. 1859-ben elhagyta a császárt és elutazott. Több hónapot töltött Madeirán és Korfu szigetén – ahol megismerkedett egy magyar testvérpárral, Hunyadi Imre gróffal és Lili húgával. Ez alatt a rövid idő alatt tőlük kezdett el magyarul tanulni. Ezután Velencébe ment tovább, hogy egyedül lehessen.

Politikai karrier

Utazásairól 1861-ben tért vissza a bécsi udvarba eléggé megerősödve szellemileg ahhoz, hogy néhány jelentős dologban keresztülvigye akaratát Zsófia ellenében. Egyre kevésbé volt hajlandó elfogadni korábbi helyét az udvarban. Már nem volt az a kislány, aki számára ismeretlen és rettegést keltő környezetbe került; fokról fokra kezdett ráébredni, hogy milyen magas pozícióban van: ő a császárné, a birodalom első asszonya.

1863-ban magyar tanárt fogadott azzal az elhatározással, hogy komolyan megtanul magyarul, egy év múlva pedig már magyar társalkodónőt vett maga mellé Ferenczy Idaszemélyében, amivel sikerült komoly bonyodalmat okoznia az udvari etikettben. Az udvar hölgyei Ferenczy Ida nem megfelelő származását kihasználva igyekeztek minél jobban megalázni a magyar nőt, ezért Erzsébet férjénél kijárta, hogy bizalmas barátnőjét kinevezzék brünni alapítványi hölggyé. Az a nő, aki máig sem tisztázott körülmények között került fel az ajánlott hölgyeket tartalmazó lista aljára, a császárné igaz, melegszívű barátnőjévé vált. Bizalmas kapcsolatukat leveleik, és a kívülállók számára sokszor érthetetlen, apró kis célzásaik, utalásaik is elárulják. Ferenczy Idának nem kis része volt abban, hogy Erzsébet elsősorban a magyarok királynéjává akart válni.

Erzsébet férjére gyakorolt hatásának köszönhetően a császár hajlandó volt óvatosliberalizációs lépések megtételére. A politikai foglyokat hamarabb kieresztették vagyamnesztiában részesítették. A börtönökben megszüntették a láncraverést.

Az első igazán komoly összeütközésre azonbanRudolf miatt került sor, 1865-ben, amikor Erzsébet egy véletlen folytán rájött, hogy még a hittnél is kegyetlenebb a fia katonai nevelése. Kétségbeesve látta, hogy a kisfiú teljesen tönkremegy Gondrecount szigorú, katonás nevelése miatt, mellyel mind Ferenc József, mindZsófia főhercegné egyetértett – a katonás szigorúság, a bátorságra nevelés hozzátartozott ugyan egy trónörökös neveléséhez, de nevelői nem vették figyelembe Rudolf félénk, törékeny személyiségét. Erzsébet formális ultimátumotintézett férjéhez, melyben nyilvánvalóvá tette, hogy kész elhagyni a császárt, amennyiben az nem teljesíti kívánságait. Rudolf későbbi liberáliséletfelfogására nagy mértékben kihatottak az édesanyja által vallott elvek.

Erzsébet kitűnő politikai érzéke ellenére ritkán avatkozott bele az államügyekbe. Legnagyobb győzelmét a magyarkérdésben érte el. Aporoszoktól 1866-ban elszenvedett vereség után kétségbeesve igyekezett megőrizni a birodalmat férje és fia számára. Nem ultimátumszerűen, hanem kitartóan és szívósan, minden diplomáciai és női eszközt bevetve küzdött a magyarság előnyben részesítéséért az osztrák udvar azon tagjaival szemben, akik továbbra is ragaszkodtak az „erős kéz” elvéhez. Ez olyan lépés volt, mely egyrészt más nemzetiségek, főleg a csehek háttérbe szorításával járt, másrészt viszont az egész birodalomban döntően erősítette a liberális irányzatot. Nem lehet eltekinteni azonban attól, hogy e lépésének egyik mozgatórugója azAndrássy Gyula grófhoz, 1848–49 egyik volt forradalmárához és későbbi magyar miniszterelnökhöz való barátsága – egyesek szerint vonzalma – volt.

Az 1867-ben megtörtént kiegyezés az Osztrák–Magyar Monarchia megalakulásához vezetett. Erzsébet ekkor férjével együtt Budára utazott, ahol magyar királyi párrá koronázták őket június 8-án a budai Nagyboldogasszony-, azaz Mátyás-templomban. Ősi hagyomány szerint koronázáskor a nemzet megajándékozza a királyt, a király a nemzetet. A királyi pár az Erzsébet által kedvelt gödöllői, hajdani Grassalkovich-kastélyt kapta ajándékul a hozzátartozó birtokkal és 100 000 arany forintot. Az utóbbit az 1848–49-es szabadságharc honvédözvegyei, árvái és hadirokkantjai javára ajánlották fel. A király nagylelkű gesztusa – ami felháborodást váltott ki a császári-királyi hadsereg veteránjai között – valószínűleg a királyné közbenjárásának volt köszönhető.

A kiegyezés után

Tíz hónappal a koronázást követően, 1868.április 22-én megszületett negyedik gyermekük,Mária Valéria főhercegnő (1868–1924), akit sokan „magyar gyermeknek” is neveztek (főként gúnyolódásból, ezzel célozgatva az Erzsébet és Andrássy viszonyáról szóló alaptalan pletykára). A császárné legkisebb gyermekét a magyaroknak szánta ajándékul. Ragaszkodott ahhoz, hogy a kicsi a Budai Várban szülessen. Ha fiúgyermeknek adott volna életet, és ha bátyja,Rudolf trónörökös életben marad és örökli a osztrák császári trónt, akkor érdekes közjogi helyzet állt volna elő. A magyar függetlenségpártiak értelmezése szerint ekkor aPragmatica Sanctio és valamennyi későbbi megállapodás ellenére a királynak Magyarországon született fia lehetett volna Magyarország trónjának jogos örököse, ezzel a magyar korona országai elméletileg elszakadhattak volna Ausztriától.

A politikától a magyar koronázást követően teljesen visszavonult. Császárnéi kötelességeiről szándékosan nem vett tudomást, s kizárólag az önmegvalósításnak élt. Bármennyire művelt nő is volt, valójában főleg szépsége segítette abban, hogy felülemelkedhessen a bécsi udvar – szemében – kicsinyes nyüzsgésén. Innen nagyrészt az utazás, a lovaglás és kedvenc gyermekének, Mária Valériának nevelése töltötte ki idejét.

Életének kétségtelenül legnagyobb tragédiája a trónörökös halála. Rudolf főherceg 1889-benMayerlingben elkövetett öngyilkossága olyan sokkhatással volt rá, hogy azt követően már semmiféle becsvágyat nem mutatott, hivatalos megjelenéseinek számát még jobban csökkentette. Bokáig érő haját levágatta, és élete végéig nem tudott szabadulni a lelkiismeretfurdalástól, hogy nem tudott olyan viszonyt fenntartani a fiával, amire szükség lett volna. Hangulata és idegállapota egyre rosszabb lett, spiritiszta hajlamai felerősödtek, többek között ebben keresett menekülést depressziója elől. Keveset tartózkodott Bécsben. Utolsó éveit utazgatással töltötte, feketébe öltözve, „mater dolorosa”-ként vándorolt inkognitóban, Hohenembs grófné néven. Főleg GörögországbanKorfu szigetén időzött, ahol felépíttette magának az Achilleionkastélyt.

1898. szeptember 10-én Genfben tartózkodott. Kísérőjével, Sztáray Irmával a Genfi-tó partján hajókirándulásra igyekezett, amikor egy Luigi Lucheni nevű olasz anarchista egy hegyesre fent reszelővel szíven szúrta. A merénylő saját bevallása szerint meg akarta ölni egy királyi család valamelyik tagját, mindegy, hogy kit. A szoros fűzőt viselő Erzsébet a támadás után még felállt, és saját lábán ment fel a hajó fedélzetére. A hajó elindulása után rosszul lett, összeesett, ekkor találták meg súlyos sebét. A hajó visszafordult, de hiába vitték a sebesültet vissza a szállodájába (az Hôtel Beaurivage-ba), az orvos már csak a halál beálltát állapíthatta meg. A császárné-királynét Bécsben, a kapucinusoktemplomának császári kriptájában (Kaisergruft) temették el fia, Rudolf koronaherceg mellé.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.